2. nap. Hétfő.
Továbbra is nagy-nagy fáradtság. Ez a fő tünet, de ez épp elég. Próbáltam a két héttel ezelőtti gyengélkedésből kiindulva lelkesen kisétálni a napra és kávét inni egy teraszon. Már csak egy helyen lehet kiülni a sétányon, ami a közelemben van és már csak oda süt a nap. Tartom a távolságot, ők is tartják. Szinte senki nem ül kint csak két ember egy másik asztalnál. De vagy a kávé nagyon rossz, vagy velem nem o.k. valami. A felét otthagyom. Közben Anya felhív és beszél egy csomót. Apáról panaszkodik. Sajnálom Apát. Én nem mondok semmit arról, hogy rosszul vagyok, megszoktam már, hogy nem kérdez. Felállok az asztaltól és a tér közepén ülök utána még sokat a napon a nagy kerek, sima meleg köveken. Eszembe jut róla az N.-féle imaginációban elképzelt nagy kövek a patakban. Azok is pont ilyenek voltak. Próbálom a napon kipihenni a rossz kávét. Szépen süt a nap, hát maradok amíg árnyékos nem lesz a tér. Fél 6-ra hazaérek.

Megjegyzések
Megjegyzés küldése