Érzelmes-szubjektív koronavírus napló.

Az orrom még mindig fáj, különösen reggelente. Ma ki fogom próbálni hogy este is inhalálok kamillával. Hátha így nem fog annyira fájni a következő reggel. Az ízeket már egyre jobban érzem. Kb. 85%-nál tartok. Persze a szaglás nélkül még azért nem ugyanolyan enni és inni. Felhív a háziorvos, fény derül a digitális hőmérő rejtélyére is. Elmondja, mit tegyek, hogy valóban az igazságot mutassa. Egyre több előadást hallgatok. Tetszik az a gondolat, hogy az érez irigységet, aki úgy véli, ami a másiknak megadatott azt ő nem tudná megszerezni. Mert ha úgy érzi, meg tudja szerezni, akkor egy szép cél lesz belőe, nem irigység. Eluralkodik bennem az az érzés, hogy kezdem magam késznek találni arra, hogy előrelépjek és veszélyesebb vizekre evezzek az életemben úgy, hogy már nem a védettséget és a magam igazát keresem, hanem csak a kíváncsiság hajt előre. Talán meg is tudtam bocsátani magamnak dolgokat. A lényeg, hogy késznek érzem magam és nem azt akarom már nézni, mit nyerek. Újdonságot akarok me...

Ma jobb kedvem van. Pedig továbbra is csak esik az eső egyfolytában. Már elkezdtem rajzolni, közben előadást hallgatok. Figyelgettem magam és mérsékelten vettem komolyan ha jobban éreztem magam eddig. Mostanra kezdem egyre biztosabban érezni, hogy én is a nagyobb csoportba tartozom.  Lemondok egy holnapi találkozót. Az ismerős elmeséli, hogy valakije szintén elkapta, s nálam fiatalabb, többet sportol és mégis hetek óta nem mutat negatív tesztet. "Ne gondolja, hogy maga az átlag"... Hálás vagyok. Egy ismerősöm kérdezte, hogy vagyok, s megállapítottam, hogy nem akarózik megírni neki, hogy pozitív lett a teszt, mert félek a véleményétől, hogy majd csak az lesz az első gondolata: Nnatessék, ő is biztos nem mosott elég jól kezet, nem hordott maszkot, tömegbe ment, s nem vett komolyan semmit. És tény, hogy talán kevésbé féltem a vírustól, mint az átlag. De sosem mentem tömegbe, és mindenütt ahol kellett maszkot hordtam. Nincs ötletem kitől és hol kaphattam el. Amíg nem kellett a po...

Kipróbálom az inhalálást az egyetlen kamillateafilterrel amit találtam. Esős napok következnek, totál elborult az ég. Még mindig nem o.k. a szaglásom, de azért már egy icipicit érzem a kakukkfű szagát. Bár az is lehet, hogy csak odaképzelem mert annyira szeretnék már érezni megint. Valamiért rosszkedvem van. Elkezdek egy kilencedet imádkozni azért, hogy átlássam, milyen hibákat vétettem, és azokat meg tudjam bocsátani magamnak teljesen, és ne nyomasszon, de ügyesebb legyek legközelebb. Meghallgatok egy előadást, eléggé tetszik. Bátorságról szól. Tetszik ahogy azt mondja, nem érdemes vitázni akkor, ha a tanácsadó egyértelműen fél, és jóakaratból úgyis lebeszél majd a kiugrásról, váltásról, bármiről. Attól még ez nem negatív, csak azt mondja, amit jónak lát. Egyedül kell döntést hozni és utána másoknak mondani, kérlek, állj mellém, és bátoríts. Légy mellettem, ha sikereket érek el, és biztass, akkor is, ha kudarc lesz a terveimből. Beszélt egy másik helyen arról is, hogy egy új kapcsolat...

Reggel 10 után felkelek, korábban, mint dél, már több erőt érzek. R.-nek átutalom a pénzt, inkább minél hamarabb. Ő már a harmadik aki bevásárolt nekem, ez jó érzés. A derékfájás már nem támad annyira, ma van az első reggel, amikor megállapíthatom, hogy már nem fáj, vagy ha fáj is, tudok tőle aludni. Viszont az orrom fáj belülről. Jobb a számon levegőt venni. Nem tudom ez mit jelent. Kitaláltam, hogy inhalálok, az talán jó rá, jó érzés a meleg. Egyre jobban vagyok. Szinte látom a lelki szemeim előtt, hogy a szervezetem kitalált és legyártott egy csomó csodálatos antitestet. Legújabb széria! Egyedi tervezés, egyedi design! Szerintem tökéletesek. Újfent online misére megyek. Este beszélek megint M.-mel. Jól elviccelődünk, azt mondta, olyan érzékletesen mesélek, hogy úgy érzi, Ő kapta el a koronavírust. :)) Sokkal jobb és élettelibb ez a beszélgetés, mint az egy héttel ezelőtti. Szinte úgy érzem, már jól is vagyok. Este megnézek egy cseh filmet, egy fiatal fiú nehéz sorsáról szól, egy szé...

11:45. Még sehol senki. Kibírtam eddig evés-ivás nélkül, nem nehéz. A hasmenést továbbra is érzem. 13:00 Nem jöttek, nem várok tovább, eszem és iszom végre. Szuperjó. Erőre kapok kicsit tőle. A hasmenés szinte el is tűnt. Az ízérzékelésem mintha picit jobb lenne. 16:16. Mégiscsak jönnek, felhívtak egy mobilszámról, hogy itt vannak a ház előtt. Mondom, de mostmár nem ügyeltem az evés óta eltelt időre. Mondják, jólesz, elég másfél óra, csak jöjjön. Kimegyek a parkoló autóhoz, mindenkit nagyívben elkerülök. Fura érzés, hogy tudom, miattam veszélyben lehetnek. Emberek álldogálnak itt-ott és gondtalanul beszélgetnek egymással. Beülök az autóba. Mégegyszer rákérdezek, nem baj-e, hogy azóta már mindenfélét ettemittam. "Egyébként meg szerintem úgyis mindenki iszik, csak nem mondja"– nyugtat meg. Mintát vesznek. Nem kellemes, fájlalom is az orrom a mentősnek. Úgy érzem magam mint egy elhunyt fáraó, akit mumifikálni akarnak, és kitágítják az orrjáratát, hogy aztán azon keresztül az agy...

Továbbra sem érzek szagokat, ízeket is ugyanúgy alig. Ma talán kicsit jobban bírom magam, mint tegnap. A derékfájás továbbra is van. Éjszakánként erősebb, van, hogy felébredek és 1-2 órát nem alszok miatta. Ma hajnalban elkezdtem keresgélni az emlékeim közt, hogy hol rontottam el, hol mikor mit vétettem, ami miatt elkaptam? Hol lehetett egy rossz mozdulat, egy nemkézmosás, egy óvatlan figyelmetlenség? Hogy lehettem ilyen béna? S míg így szenvedek egyszercsak tök élesen, tök világosan, és minden gondolatomnál erősebben bevág egy mondat: “Megy az ima”. Ezt egy ismerősöm írta le két napja egy csetben, mikor felvázoltam, hogy vagyok. S ez a mondat egyszerre minden vádló gondolatomat megszüntette. Bár nem értem az összeköttetést, de mégis azt éreztem, értem imádkoznak, tehát nem kell keresnem, hol rontottam el. A lényeg, hogy minden erőmmel a gyógyuláson legyek, s nem kell a hibáimat keresnem. Teljesen megnyugodtam. Délután 5 előtt felhívnak a mentőállomásról hogy szombaton reggel 8 és 12 k...

Egyre erősebben fáj a derekam. Napközben is, éjszakánént is. Úgy érzem magam, mint akit jól elvertek. Ez a legfőbb tünet a fáradság mellé. Éjjel míg nem tudok aludni a derékfájástól, végiggondoltam azt, hogy ha ez tényleg koronavírus, akkor a szervezetem belekezd az eddig sosemvolt antitestek legyártásába. Ez megijeszt, úgy érzem, mintha tanulnom kéne, s feltalálni a spanyolviaszt, és már nem tudnék mert hullának érzem magam. Aztán világossá válik előttem: a szervezetembe bele van kódolva, hogy ellentmondást nem tűrve, következetesen, mind egy szálig eltüntesse a betolakodókat. S mégha én nem is érzem a topon magam, de példát vehetek a szervezetemről, ahogy az gondolkodik. Így hát egy beszélgetést folytatok le éjjel küszködve a kínzó derékfájással a vírusoknak címezve: “Én a Magasságbeli gyermeke vagyok. Ezt a testet, amit kaptam, én kaptam Tőle, ajándékba, hogy itt a Földön ebben éljek és ebben tapasztaljam meg az Ő szeretét. Senki más nem jöhet be, csak olyan, aki nekem jót akar. Köt...

Ma jött a tudatomba egy olyan érzés, hogy belekerültem. Hogy ez valóban az, amiről most mindenki beszél. Bár nem olvastam sokat a témában, de ez a belső megérzésem valahogy biztosabb, mint a cikkek az interneten. Anya felhívott a délutáni alvás közben, 3-4 között. Sokat beszélt az ügyesbajos dolgairól, a végén rákészültem és pont mielőtt letette még sikerült kimondanom hogy 4. napja fekszek egyébként. Erre azért komolyan vett és meghallgatott. Esős idő. S. felajánlja, hogy bevásárol és elfogadom, 5 körül jön a cuccokkal. Addigra megfőztem egy céklalevest, de már nem érzek semmit az ízéből, mikor eszem. Főzés közben tűnt fel, hogy semmit nem érzek az illatából sem. Teszteltem többféleképpen, először nem hittem el. Kezet mostam szappannal és utána igyekeztem jól megszagolni a szappant. Semmit nem érzek. Anya este is felhívott, hogy beszéljek a háziorvosssal. Felhívtam végül. A szaglás-ízlelés elvesztése lehetett a döntő a számára. Covid tesztet kér, azt mondja 24h-n belül kijönnek hozzám...

Reggel próbálok a kötelességvágytól hajtva korán felkelni, és nekikészülni, hogy rajzolok, folytatom a könyvet, hajtom magam. De nem megy. Felfordul a gyomrom a kávétól. Azt gondolom lehet, hogy csak a tej volt már rossz. Kiöntöm a tejet es főzök egy új kávét. De valahogy az is rossz. Eldöntöm, csak fekete teát iszom majd helyette. Eldöntöm azt is, hogy ezután dél előtt nem mászok ki az ágyból, minden nap korán lefekszem és minden este megnézek valami aranyos sorozatrészt. Sosem néztem se tévét se sorozatokat, valahogy a munka vagy a barátok vették el az időt, most viszont itt az alkalom, hogy beépítsem a napba. Elintézem az adóügyeket telefonon, minden kis dokumentumot lekérek, lementek, leadminisztrálok, és P.-nek megcsinálom a határidős leadandó grafikát. Leszámlázom. Úgy érzem az utolsó csepp erőm használom ezekre. De legalább rendben vannak mostmár. Telefonálok a most folyó munka határideje miatt is. Elmondom hogy beteg lettem és nem látom a végét. Kitűzünk egy kellően távoli új h...

Továbbra is nagy-nagy fáradtság. Ez a fő tünet, de ez épp elég. Próbáltam a két héttel ezelőtti gyengélkedésből kiindulva lelkesen kisétálni a napra és kávét inni egy teraszon. Már csak egy helyen lehet kiülni a sétányon, ami a közelemben van és már csak oda süt a nap. Tartom a távolságot, ők is tartják. Szinte senki nem ül kint csak két ember egy másik asztalnál. De vagy a kávé nagyon rossz, vagy velem nem o.k. valami. A felét otthagyom. Közben Anya felhív és beszél egy csomót. Apáról panaszkodik. Sajnálom Apát. Én nem mondok semmit arról, hogy rosszul vagyok, megszoktam már, hogy nem kérdez. Felállok az asztaltól és a tér közepén ülök utána még sokat a napon a nagy kerek, sima meleg köveken. Eszembe jut róla az N.-féle imaginációban elképzelt nagy kövek a patakban. Azok is pont ilyenek voltak. Próbálom a napon kipihenni a rossz kávét. Szépen süt a nap, hát maradok amíg árnyékos nem lesz a tér. Fél 6-ra hazaérek.

Érzem, hogy valami nem o.k., mérem a lázam. Tesómmal beszélgetek, utána kimegyek kicsit a napra. Beszélgetek M.-mel, de valahogy érzem, hogy fáradt vagyok, nem tudok úgy odafigyelni, nehezen értem, mi lenne a megoldás. Kudarcosnak érzem egy kicsit a beszélgetést is és most Őt sem érzem annyira kedvesnek mint máskor. Online misén veszek részt. Tök jó, hogy egy órán keresztül kevésbé gondolkodok azon, milyen rosszul vagyok, és mikor leszek jobban. Mérem a lázam, és szabály szerint, ahogy kell, kúszik fel 2 tized fokonként ahogy jön az este. Olvasom az interneten: “Amikor a láz eléri a tetőpontját megszűnik a didergés.” Ez a mondat tartja bennem a lelket. És valóban. Kb. 8 órakor 38 fok körül megáll a didergés és onnantól jobb. Örülök, hogy nem lett rosszabb az estére.

Z.-vel beszélgetek telefonon este, közben érzem, hogy kapar a torkom egy kicsit. Iszogatok egy kis pálinkát beszélgetés közben. (Anno kitaláltam, hogy majd ha érzem, hogy fáj a torkom, egy korty pálinka, és lefertőtlenítem a vírusokat mielőtt a tüdőmbe jutnának.) Azért érzem, hogy fáradtabb vagyok a normálisnál. Zavar, hogy sokáig beszéltünk. Érzem, korábban kellett volna aludni mennem, nem fél 12-kor.