11. nap. Szerda.

Az orrom még mindig fáj, különösen reggelente. Ma ki fogom próbálni hogy este is inhalálok kamillával. Hátha így nem fog annyira fájni a következő reggel.

Az ízeket már egyre jobban érzem. Kb. 85%-nál tartok. Persze a szaglás nélkül még azért nem ugyanolyan enni és inni.
Felhív a háziorvos, fény derül a digitális hőmérő rejtélyére is. Elmondja, mit tegyek, hogy valóban az igazságot mutassa.
Egyre több előadást hallgatok. Tetszik az a gondolat, hogy az érez irigységet, aki úgy véli, ami a másiknak megadatott azt ő nem tudná megszerezni. Mert ha úgy érzi, meg tudja szerezni, akkor egy szép cél lesz belőe, nem irigység.
Eluralkodik bennem az az érzés, hogy kezdem magam késznek találni arra, hogy előrelépjek és veszélyesebb vizekre evezzek az életemben úgy, hogy már nem a védettséget és a magam igazát keresem, hanem csak a kíváncsiság hajt előre. Talán meg is tudtam bocsátani magamnak dolgokat.
A lényeg, hogy késznek érzem magam és nem azt akarom már nézni, mit nyerek. Újdonságot akarok megélni, szokatlant, mert az ér valamit, nem a védettség. 

Fokozatosan engedem el a vírustémát és kezdem folytatni az életet...